Szálka-park

Az, hogy szerelmes vagyok Nagyváradba, nem titok többé. A romániai nagyvárosok közül Nagyvárad fogott meg a legjobban – minden szempontból. Akárhányszor térek vissza ide, mindig elönti a szívemet a melegség, az izgatottság, mert mindig találok valami újat benne, illetőleg mindig sikerül feltöltődnöm az itt-tartózkodásaim alatt. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik park a kedvencem Váradon, gondolkodás nélkül vágnám rá a választ. Ha meg kellene indokolnom, hogy miért a Szálka-park, akkor inkább elmondok pár dolgot ebben a bejegyzésben, amiből talán megérthetitek.

2014-ben adták át a parkot, a Pece-patak mentén helyezkedik el, a Cantemir városrész és a Lotus bevásárlóközpont között. Tágas területen fekszik, telis-tele csodálatos növényekkel. A hatalmas füves területet cserjékkel, évelőnövényekkel, vízinövényekkel ültették be. A park 10.912 négyzetméteres területén 48 lombos fafajtát, 30 tűlevelű fajtát és 178 egyéb fafajtát csodálhatunk meg. Amint belépünk a parkba, egy mesterséges tóhoz érkezünk, melyet középen fából kirakott sétány választ ketté. A tó körül pihenőhelyeket alakítottak ki. Bátran leülhetünk és megcsodálhatjuk a tócsodálatos élővilágát. Megnyugtató érzés nézni, ahogyan a kacsák úszkálnak, és egymás közt beszélgetnek (néha elgondolkodom, hogy vajon miről szólhat a napi pletyka a kacsák között). Egy kicsit jobban belemerülve a tó napi életébe,észrevehetjük, ahogyan a teknősbékák ki-kidugják fejüket a víz alól, és pont ugyanúgy néznek minket, mint mi őket. Nyaranta a tóból kiemelkedő szökőkút biztosítja a felfrissülést.

A parkot egy számomra nagyon kedves ember mutatta meg, azóta is a kedvenc helyem. A Szálka-park a helyiek körében is közkedvelt. Egy mindig nyüzsgő hely, ahol aktívan is kikapcsolódhat az ember, jó időben a felhőtlen kikapcsolódás garantált. A park a nagyváradi családok, fiatalok egyik kedvenc helye. A kutyák sincsenek kitiltva a parkból, így számtalan helybélivel is találkozunk kutyasétáltatás közben. Mindig az az érzésem, hogy igen, végre megtaláltam azt a helyet, ahol igazán boldognak érezhetem magam, ahol a sportolás mellett néha nem csak megpihen az ember,de a vidám gyerekkacaj hallatán önmaga is újra gyerekké válik egy pillanatra. Az itt található labirintus és a bambuszsávok sokasága kiváló helyszínt biztosítanak egy új profilkép vagy épp Instagram-poszt készítésére.

Írta: Borsi Vivien

Képek: Orosz Tamás, Petrus Tamás

szalka 1 of 14 szalka 2 of 14 szalka 3 of 14 szalka 4 of 14 szalka 5 of 14 szalka 6 of 14 szalka 7 of 14 szalka 8 of 14 szalka 9 of 14 szalka 10 of 14 szalka 11 of 14 szalka 12 of 14 szalka 13 of 14 szalka 14 of 14

forrás: en.partium.ro