Önkéntesként a TIFF-en 2.

Zelicicovici Benjamin-Márk, 3. éves Angol nyelv és irodalom szakos hallgató beszámolója.

Első TIFF-es élményünk már a fesztivál előtt pár nappal megkezdődött. Mint ahogy az minden nagyobb eseménnyel lenni szokott, az önkénteseket valamilyen úton módon fel kell készíteni az előttük álló tíz napra. Az egész a beosztással kezdődött, ahol mind a kb. 250 önkéntes megkapta a saját csoportját, és ezzel együtt a feladatkörét.

Engem beosztottak a Screening Hot Shot nevű csoportba, ami a vetítések előkészítésével és zökkenőmentes lefolyásával foglalkozott. Ide tartozott a jegyek leolvasása és érvényesítése, illetve egy évek óta hagyománynak tekinthető „Közönség Szavazata” szórólapok kiosztása, begyűjtése és számlálása. Mindenről adatbázist vezettünk, hogy pontosan tudjuk hány ember látogatott el a 18. alkalommal megrendezett fesztiválra.

A felkészítés egyszerű volt: elmagyarázták nekünk, hogy pontosan mit kell csináljunk, és „játszhattunk a jegyolvasókkal”. Pár nappal később be is futott a csoportunk beosztása, mely megmondta mind a ~80 önkéntesnek, hogy az első napon, pénteken hol fogja tölteni a délelőttjét, délutánját, vagy éppenséggel estéjét. Akárcsak tavaly, idén is több helyszínen folyt a fesztivál, ezért kisebb, 2-6 önkéntesből álló csoportokra osztottak bennünket. A szervezők a beosztás készítése közben igyekeztek figyelembe venni az önkéntesek lakhelyét, hogy ne kelljen egész Kolozsvárt átutazni, ami a meleg és a forgalom miatt hatalmas erőfeszítés lett volna.

Az én területem főleg a Iulius Mall és környéke volt, ahol mind kül- és beltéri helyeken végeztem a feladatomat, kedves kollégákkal és kolleginákkal. Ottlétem alatt, sokszor hangzott el a: „Még nem kezdtük meg a belépést” „Kérjük szépen várjanak pár percet” „Kérjük szépen szavazzanak” és társaik. Néha más helyszíneken is teljesítettem szolgálatot, ilyen volt például a Sapientia Egyetem és az Arta Mozi. Mindkét helyen, valamint a fesztivál összes helyszínén hatalmas nyüzsgés volt, ugyanis rajtunk kívül rengeteg néző, önkéntes és esetenként a filmszakma fontos személyei, rendezők, producerek, vagy színészek fordultak meg.

A fesztivál legnagyobb jelensége éppen egy ilyen nemzetközi hírű színész volt. A szervezőknek sikerült a „Mandy” című film főszereplőjét Nicolas Cage-t meghívni a fesztiválra, aki elfogadta a meghívást és részt is vett a film kültéri vetítésén. Sajnálatos módon, aznap este a Iulius Mallban teljesítettem szolgálatot, ezért nem találkoztam vele, viszont sok más rendező rajtam keresztül jutott be filmje vetítésére.

Nagyon hálás vagyok, hogy volt lehetőségem részt venni ezen az eseményen, és ha tehetem jövőre vagy nézőként, vagy ismét önkéntesként részt szeretnék venni rajta.Tiff 02(fotó: www.tiff.ro)

forrás: bmk.partium.ro