Dr. János Szabolcs előadása az Ady Endre Líceumban

Az Ép testben ép lélek témakörben szervezett rendezvényen tartott előadást Dr. János Szabolcs, a Magyar és a Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport oktatója.

Az Ép testben ép lélek témakörben szervezett rendezvényen tartott előadást Dr. János Szabolcs, a Magyar és a Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport oktatója 2017. október 30-án az Ady Endre Középiskolában, ahol elkezdődött az "Iskola másképp" hete.

Amolyan „forgatag-nap” volt október 30-a a nagyváradi Ady Endre Középiskolában, mintegy jelezve: elkezdődött az Iskola másképp-hét ebben a tanintézetben is.

Vad Márta igazgatónő az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: az ismert mondást – ép testben ép lélek – az „ép környezetben” szavakkal egészítették ki, s erre építették fel a témákat. Ugyanakkor három idősávban dolgoztak: 8 órától, 10-től és 12-től, és megpróbáltak annyi tevékenységet, amennyit csak tudtak, összehozni a gyerekeknek, akiknek lehetőségük nyílt választani ezek közül, tehát teljesen az ő döntésük volt, hogy melyiken vesznek részt. Meghirdették a programokat, és olyan is előfordult, hogy a szülők javasoltak vendégeket, vagy ők maguk ajánlották, hogy eljönnek előadásokat tartani. (Forrás: erdon.ro)

23134906 1550920135002753 1730220015 o

Dr. János Szabolcs „Ez őrült sár, ez istenarcú lény!” című előadásában a test és lélek viszonyának ábrázolását vizsgálta az irodalom és a képzőművészetek tükrében, az ókortól a barokk korig terjedő műalkotások (irodalmi művek, szobrok, festmények) alapján.

 

23192525 1550919895002777 1187496494 o

23134701 1550920001669433 1020812597 o

23191941 1550920401669393 469304116 o

 

23157991 1550919758336124 811744688 o23158407 1550919645002802 1415048020 o

forrás: nemetszak.partium.ro