Az elmúlt két évben a legtöbb Nagyváradon megélt élményem az Arany János kollégiumhoz kötődik. Nagy lépés volt az életemben, amikor úgy döntöttem, hogy Romániában szeretnék tanulni, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Mint Magyarországról érkező diák, először elveszettnek éreztem magam. Azelőtt mindig a szüleimmel éltem, és ez volt az első lehetőségem arra, hogy kipróbálhassam, milyen is az önálló élet.
Először nehéz helyzetben voltam. Nem tudtam, hol vannak az éttermek, kisboltok vagy szórakozóhelyek, és még románul sem tudtam. Szerencsére a kollégium felsőbb éves lakói segítőkészek voltak ezügyben, tanácsokat adtak a gyors boldoguláshoz. Ezek az emberek később jóbarátaim lettek, akikkel nagyon sokat szórakoztunk.
A kollégium épülete is nagyon tetszett, az önállóság hangulatát hordozta. Igaz, hogy egy olyan falusi gyereknek, mint én, a harmadik emelet magasnak tűnik, de a napi öt-hat fel-alá járkálás jó testedzésnek bizonyult. A szoba berendezése is szegényesebb volt, mint otthon, de nagyon jó érzés volt a szobatársakkal osztozni. A szabályokhoz való alkalmazkodás, a takarítás mind új dolog volt számomra, de sikeresen vettem az akadályokat.
A kollégiumi diákszervezet tagjai pedig rendszeresen megpróbálták felpezsdíteni a hangulatot játékestekkel, iskolai rendezvényekkel vagy éjszakai bulikkal. Ezek az emberek segítettek nekem megismerni a környezetemet, egyszerűbben beilleszkedni a közösségbe, amiben a gólyatábor is sokat segített. Voltam már néhány diákszervezet által rendezett eseményen, mint például az adventi koszorúkészítésen és a játékesteken, ahol társasjátékokkal és asztali focival töltöttük el az időt.
Sajnálom, hogy a világjárvány körül zajló körülmények miatt nem tudtam még visszamenni, mert szívesen viszontlátnám azokat az ismerős arcokat, és újra élvezném az együtt töltött órákat, a kantin hangulatát és az ott elfogyasztott ételeket. Remélem, minél hamarabb újra beköltözhetek a kollégiumba.
Karmazsin Benjámin
Képek: Szabó Arnold, Szabó Tamás
forrás: en.partium.ro