A Partiumi Keresztény Egyetem a Kastalia Network tagjává vált

A Partiumi Keresztény Egyetem Nyelv és irodalomtudományi tanszékének oktatói áprilisban részt vettek a „Kastalia Networks” nemzetközi konferencián, amely idén a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen került megrendezésre. A Kultúrák és interkulturalitás az oktatásban című workshop keretében a PKE angol szakos oktatóinak lehetősége nyílt nemcsak színvonalas előadásokkal bekapcsolódni a nemzetközi szervezet szakmai életébe, hanem jó kapcsolatokat is sikerült kiépíteniük, amelynek hozadékaként a Partiumi Keresztény Egyetem az idei tanévtől kezdve, Romániából az egyedüli egyetemként, együttműködésre való meghívást kapott és a Kastalia Network tagjává válhatott.

A Kastalia Network egy olyan, mintegy tizenöt európai egyetemet (Belgium, Dánia, Írország, Németország, Hollandia), és ezeken belül tanárképző intézeteket magába foglaló szervezet, amely az Erasmus program égisze alatt működik, és amelynek fő célja a hallgatói és oktatói mobilitást segítése, valamint a résztvevő intézmények közötti szakmai tapasztalatcsere. A hálózat hangsúlyosan a tanárképzéssel foglalkozó intézmények partneri viszonyát segíti elő évente megrendezett nemzetközi konferenciákkal, workshopokkal, illetve reményeink szerint jövőbeni közös Európai Uniós pályázatokkal. Mivel a hálózat fő célja a tanárképzéssel kapcsolatos szakmai kapcsolatok erősítése a partnerintézményekben, a neveléssel, oktatással foglalkozó hallgatók látószögének szélesítése, a PKE-n nemrégiben sikerrel akkreditált Neveléstudományi Intézet ezáltal sikeresen kiléphet a nemzetközi tanárképzés színterére is.

61850273 2311915812383093 8889359877718147072 n61860788 333229737349231 3624467831023730688 n61946818 582539895486648 1340604278292611072 n61948534 455049541911995 6012041327691169792 n61966831 298044937743285 5488124165904924672 n61979404 876984729316380 6755504629099790336 n61983163 2326411800932305 8505907649957593088 n61983426 2219367131490197 3275115491814801408 n61998342 2385976868301107 915884716261900288 n62009135 2474350609261933 58771181427228672 n62036457 653736658408166 5017834386683330560 n62054446 806767709679749 5784876109359218688 n62080502 806656869714482 1443949858678374400 n

forrás: en.partium.ro